2013-09-13

Bölcsizünk



Első nap, szeptember 2-án 10-re mentünk a bölcsibe, Zéti is nagy örömmel indult a 'dolgozójába", lelkesek voltunk mindketten.
Ott egy halom papírmunka fogadott és addig elvileg nem lehetett kivinni a gyerekeket. Anyukák, gyerekek az aulában, és akkor töltsd ki a papírokat, hát nem egyszerű. Én megkerestem a bölcsis nénit, Erikát és kivittem Zétit, hadd játszon.
Egy kis kinti játék után, negyed 12 körül bementünk, elég nehezen, mert Zéti maradni akart. Fél délben van ebéd, ami nekünk elég korai még. Előtte ügyesen pisilt a kis wc-be, kezet mosott, cipőt váltottunk. Bent a szobában egyből le kellett volna ülnie enni, de nyilván a polcon lévő játékok jobban vonzották...érthető módon. Picit engedtük autózni, de mivel a többiek már majdnem végeztek az evéssel, őt is muszáj volt odaültetni. Nagy harc és sírás árán sikerült, három kanállal evett, de az ellen is ágállt, folyamatosan más érdekelte, nem az ebéd, ami amúgy babfőzi volt, valami husi és alma. Utána pici olvasás, játék volt, amíg párosával sorra nem kerültek az ebéd utáni fogmosás során. Fogmosás után a már tavalyról beszokott gyerekek, mint a robotok mentek a saját ágyukba...Zétikém csak játszott. Mire meggyőztem, hogy neki is fogat kell mosnia és utána el kell indulnunk, még hallgathattuk a kis hisztit..hiába, még túl gyors volt neki minden…
A napok előrehaladtával viszont egyre ügyesebben alkalmazkodott a benti szabályokhoz. Kint nagyon jól elvolt, motorozott, csúszdázott, és ahogy egyre jobban háttérbe vonultunk mi anyukák, a gondozónők egyre többet foglalkoztak a gyerekekkel. Az elválást egyszer siratta meg, az azt követő napokon már nem.
A második héten sokkal több szabadidőnk volt, elég volt délre visszamenni. A búcsúzás sem okozott lelki problémát. Kedden volt az első ott alvás ideje. Aznap 7-kor kelt Zéti, bent játszottak és sószobáztak, mert esett az eső. Elég intenzív nap volt ez, az ebédnél már úgy dörzsölte a szemét, nagyon fáradt volt. Az elalvás kb. 40 perc volt, de szerencsére nem igényelte a jelenlétem, minden gond nélkül elaludt. A hét többi napján szinte óramű pontossággal ugyanígy pihent le és aludt 45 percet.
Sajnos többen betegek lettek, a rossz idő hozta bentlét pedig csak ráerősített a bacik terjedésére, szegény Zéti is jól benáthásodott. Így a beszoktatás utolsó napjai köhögősen-náthásan teltek, ezt mi sem úsztuk meg. Jön a hétvége, immunerősítünk és bízunk benne, hogy hamar meggyógyul a kisfiú.
Tíz nap bölcsizés után ma puszival váltak el Erikától, nagy öröm nekem is, látni, ahogy alakul a bizalom közöttük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése