2011-12-01

Zéti 10 hónapos


A 10 kilós mászóbajnok egyre jobban megérti, amit mondunk neki, és egyre érthetőbben fejezi ki az érzéseit is. Sokszor szeretget minket, úgy, hogy odabújik a fejével és magasabb hangon hízeleg. Továbbra sem szeret öltözködni. Állandóan szökik és pakolászik. Megtanulta a pá-pá-zást. Szeret labdázni, de sokszor a többit tárgyat is pattogtatná, ezért jól földöz csapja azokat. A sok beszélgetését nem lehet kameravégre venni, mert akkor direkt abbahagyja, de íme egy rövid videó arról mi mindent csinál.


2011-11-22

Alvás harcok

Sikeresen meggyógyult a múlt héten a kisbeteg. :) Azóta újra aktívan pakol, asztalra csap ha kéri az ebédet.
A fülét ugyan azóta is gyakran fogja, de inkább csak gyűrögeti, ahogy a mi orrunkat, szánkat is. Ha beteg lenne vele, csak jajdulna, szerintem nála ez pótcselekvés, vagy a felfedezés része. Az a lényeg, hogy nem rekedt, nem náthás, nem lázas.
Csak épp aludni nem szeret, pontosabban elaludni. Egy hete a délelőtti alvás mindig későbbre tolódott, volt, amikor ebédidőben pihent le és 1 körül kelt. Így délután hiába dűlöngélt, ült karikás szemekkel, ha letettem ordított..3 órakor, 4 órakor is vele együtt jól el tudtam volna magamat is altatni :) De nem. (Azt hiszem ez lesz az első szava is, hogy Nem!) Estére persze úgy kiüti magát, hogy fürdés és paff, eldől.
Na ma nagyobbat sétáltunk ebéd után, boltban is voltunk, vettem neki egy bélelt kantáros nacit, erre már jobban elfáradt, és 3 órától édesen alszik.

Szóval ez bejött, már csak az öltözködést kellene valahogy (?) megszerettetni vele. Az a 3-4 réteg szerinte ránézésre felesleges, csak amikor kiérünk a mínuszba, egy órás csend lesz. :)

2011-11-11

Lázasan...

Két hete Töki összeszedett valami vírust, náthás volt, orrcseppeztük, szívtuk a nóziját. Úgy tűnt el is múlt...
Aztán Zétény tegnap látszólag minden ok nélkül belázasodott, és lázcsillapítózás után is csak pár tizeddel ment lejjebb a hője.
Ma elmentünk az orvoshoz, aki a vizsgálat után, azt mondta, hogy ez a korábbinak egy szövődménye és van egy kis gyulladás a fülében (valószínűleg ezért fogja, nyúl oda olyan sokszor), de az is elképzelhető, hogy más fertőzése is van. Amellett, hogy jön a 7. foga. Úgy döntött, hogy Zéti megkapja első antibiotikum kúráját:
Zinnat 125 mg/5ml gyógyszert írt fel,
Nurofen szuszpenziót adok neki 3-4x egy nap
és Germicid kúpot éjjelre, ha lázas.
Reméljük a pihenős hétvégén rendbejön és a bágyadtsága, erőtlensége is elmúlik, újra aktív lesz.


2011-11-05

Áll a baba, áll


Októberben egyszer már sikerült felkapaszkodnia a kiságyában, de tegnap Zétény többször is megismételte elmélyített tudását. A kanapéra támaszkodva, ma pedig a szekrény segítségével felállt. Újabb dolgok kerültek veszélybe :)

2011-10-16

Mászik a baba...

Ma délelőtt a másfél literes vizes palack (és a távirányító) annyira motiválóan hatott a gyerkőcre, hogy elkezdett utánamászni. Így indult. Majd jött Apa porszívózása, a küszöbtől figyelte árgus szemekkel, azután kiért a konyháig. Ott még nem tett nagy felfedezéseket, a hűtő túlontúl lenyűgözte. Délután felmásztunk a Gellért hegyre, amiben úgy "elfáradhatott", hogy estefelé már nem volt olyan aktív...viszont annál éhesebb.:)

2011-10-10

Nyolc hónapos a legény

Szeptember hónapunkban
  • Hajdúszoboszlón kijött az 5. és 6. foga is
  • evett már csirkehúst, pulykahúst
  • feltérdelt a kiságyban
  • megtanult egyedül felülni
  • pár hete az új mozgásformának köszönhetően az elalvás küszöbén képes felülni és ő inkább úgy alszik el...hiába fektetem vissza. Csak a nagyon mély alvása közben sikerül vízszintbe tennem. Éjjel ugyanez a helyzet, van úgy, hogy csak nézelődik az ágyából.
Elaludtunk...
 Október
  • 8 hónaposan 9750 g
  • napi 3x kap főzeléket vagy gyümölcsöt, este tejpépet; evett csirkemájat
  • mivel állandóan kúszna, ülne, egyre nehezebb a tisztába tenni és öltöztetni
  • a nyári, kora őszi 5-6 éjszakai felébredés talán mérséklődni kezd...Október 7. óta nem etetem éjjel, legfeljebb inni kap.
  • még nem mászik, nem guggol, de a DVD-ket így is eléri. Ma pakoltam(tuk) át őket.