Októberben egyszer már sikerült felkapaszkodnia a kiságyában, de tegnap Zétény többször is megismételte elmélyített tudását. A kanapéra támaszkodva, ma pedig a szekrény segítségével felállt. Újabb dolgok kerültek veszélybe :)
2011-11-05
2011-10-16
Mászik a baba...
Ma délelőtt a másfél literes vizes palack (és a távirányító) annyira motiválóan hatott a gyerkőcre, hogy elkezdett utánamászni. Így indult. Majd jött Apa porszívózása, a küszöbtől figyelte árgus szemekkel, azután kiért a konyháig. Ott még nem tett nagy felfedezéseket, a hűtő túlontúl lenyűgözte. Délután felmásztunk a Gellért hegyre, amiben úgy "elfáradhatott", hogy estefelé már nem volt olyan aktív...viszont annál éhesebb.:)
2011-10-10
Nyolc hónapos a legény
Szeptember hónapunkban
Október
- Hajdúszoboszlón kijött az 5. és 6. foga is
- evett már csirkehúst, pulykahúst
- feltérdelt a kiságyban
- megtanult egyedül felülni
- pár hete az új mozgásformának köszönhetően az elalvás küszöbén képes felülni és ő inkább úgy alszik el...hiába fektetem vissza. Csak a nagyon mély alvása közben sikerül vízszintbe tennem. Éjjel ugyanez a helyzet, van úgy, hogy csak nézelődik az ágyából.
| Elaludtunk... |
- 8 hónaposan 9750 g
- napi 3x kap főzeléket vagy gyümölcsöt, este tejpépet; evett csirkemájat
- mivel állandóan kúszna, ülne, egyre nehezebb a tisztába tenni és öltöztetni
- a nyári, kora őszi 5-6 éjszakai felébredés talán mérséklődni kezd...Október 7. óta nem etetem éjjel, legfeljebb inni kap.
- még nem mászik, nem guggol, de a DVD-ket így is eléri. Ma pakoltam(tuk) át őket.
2011-09-20
Edd meg a Spenótot!
Mindenkinek van spenótos története. 30 éve, anyukám nagy örömére én is kiköptem és körbe díszítettem mindent. Azóta fordult a világ, nagyon is szeretem.
| Az első etetőszékezés |
Így 7,65 hónaposan megkóstoltattam egyetlen kisfiammal. Persze a babás változatot, fűszermentesen, krumplival és kis répával turmixolva. :) Egész jól ment.
Huncut: húzza a száját, mosolyog a szeme
| Helyes spenótbajusz |
2011-09-09
Fogas-téma
Augusztus végén, közel 7 hónaposan (3 hónap nyálazás és rágcsálgatás után) áttörte az ínyét Zéti bal alsó metszőfoga. Egy hétre rá kijött a bal felső 2., ezen héten pedig rohamtempóban jött a 3. a jobb alsó, majd a 4. a jobb felső metszőfog. Gondoltam ennek már fele se tréfa, úgy éreztem lépnünk kell.
| A kis recék alul |
Amúgy is felszerelkeztem minden ajánlott fogzást segítő és fájdalmat csillapító géllel, bogyóval, kúppal, nem mintha beváltak volna, merthogy az alvás az olyan amilyen...De ha már van fog, már pedig van, mert olyanokat harap vele!, akkor azokat tisztítani is kell. Főleg szilárdabb ételek után.
Ma a sok internetes információ hatására megvettem Zétinek első tanulófogkefe+fogkrém szettjét.
Hazaértünk, ki is próbáltuk a szilikon-ujjat, elsőre simán tűrte, rágta is mint valami új játékot vagy rágókát. A jóízű fogkrémből láthatatlan mennyiséget leheltem rá; ez amúgy sem tartalmaz semmi károsat, nyilván a gyártók is tudják, hogy egy baba még nem tudja kiköpni.:)
2011-08-04
Zétike, a nagydumás
Ennyit egyszerre még sohasem mekegett, nyávogott, "beszélt" Zétényke. Esti nagymonológjához nincs is hozzáfúznivalónk :)
2011-08-03
Tökösmákos FÉL ÉVES
Igen, bizony hihetetlen, ahogy megy az idő. Ez a hat hónap, mintha egy lett volna.
Voltunk dokibácsinál, szokásos rutin vizsgálatokon, minden oké. Zétény 9 kg (9040 g), ruhamérete gyártótól függően 74/80.
A nyár júliusi hónapja kellőképp szeszélyes volt, de azon a héten, amikor a legnagyobb kánikula volt szerencsére Balatonfüreden voltunk.
Itt fürdött először a nagyfiú a balcsiban, majd a hotel medencéjében, majd ismét a balcsiban. Annyira belejött az úszkálásba, hogy az esti fürdetéseknél komoly szökőár keletkezik, és Zéti megsértődik, ha idő előtt kivesszük a kádból.
a videó a youtube-on is elérhető:
http://www.youtube.com/watch?v=NdoI48btH-8
A balcsin kerékpározott (anya hátán kenguruban) és hintázott először.
A július hozta meg az első átfordulását is, amelyet azóta előszeretettel gyakorol.
Megkezdtük a hozzátáplálását, almával, barackkal. Krumplit is evett már, a répát keverve a héten kezdjük, aztán szép sorba a többi. Szépen eszik kiskanállal, és egyértelműen látszik ha nem éhes (ez persze ritka).
Nagyon játékos, gügyög és hangosan sikongat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)