Pünkösd, kiscsaládunk legkedvesebb ünnepe.
Nem titok, hogy Viktor két évvel ezelőtt a csiksomlyói búcsún kérte meg a kezem, de talán kevesebben tudják, hogy egy éve Pünkösdkor derült ki Zétény baba létezése. Közösen úgy döntöttünk, hogy hagyomány őrző módon ehhez a vallási ünnephez kötjük Zéti keresztelőjét az idei évben.
2011. június 12-én, vasárnap Laci Atya jóvoltából az egri Jézus Szíve Plébánián kisebb családi körben tanúi lehettünk ennek a szép eseménynek.
A keresztelő második felében a talpig fehérben díszelgő Zétényke úgy érezte, most már egy kicsit ő is beszél, hozzágügyög a szertartáson elhangzottakhoz. Laci Atya egyenesen a szemébe nézett a felolvasások alatt, de miután nem nagyon társalogtunk Vele, kézről-vállra, kézből-kézbe vándorlás után sem érezte, hogy neki jobb, egyre nagyobb hangot adott nemtetszésének, vagy álmosságának.
A várva várt pillanatban mi azért jót mosolyogtunk, neki keze-lába négy felé állt, és jól hallhatóan rázendített.
Zétény a továbbiakban Zita kezében maradt. Később a szokatlan csend okán körülnéztem, a kisbaba Keresztanyja ujját majszolta...A szertartásról készült videó utolsó képkockája is ez.
Mindenkinek köszönjük az emlékezetes, szép napot!

