| A fotogén pózoló |
Négy hete hétfőn látta meg a napvilágot, illetve a szülőszoba neonjait a mi szemünk fénye. Azóta sok mindent megtanultunk mi is, ő is. Mára például még nagyobb lett a hangja, és az éhség-sírás mellett a hisztinyöszörgések is sokkal többször jöttek elő. Gyakran fáj a hasa, persze amilyen mohón eszik az úrfi, nem is csodálkozom, egy zabagép.
És ha már evés, akkor a gyarapodásról: a kórházból való hazajövetelhez képest pont egy kilót hízott Zéti, ma 4650 grammot mutatott a mérleg, a textilpelenkát nem számolva 4,6 kg a mai hivatalos tömege. Kis sózsák. :) Hossza nem változott, itthon mérve is 58 cm, ha jól megnyújtózik. (A kisbabák inkább összegubózva, felhúzott lábakkal szeretnek lenni, ő pedig leginkább rugdalózva.)
Az ágyon fekve készítettünk ma egy videót is, az első kérdésem rajta, hogy "Mit üzensz a nagyvilágnak, egy hónaposan?" Íme a válasz:
Pici fiunk tudása szinte teljes tárházát felsorakoztatta, csak így spontán üdvözölt mindenkit.
Szopizás után pedig a szokásos mosolyát is bevetette, hogy teljesen levegyen a lábáról. Egy ilyen mosoly-videóval még tartozom magamnak és az Olvasóknak, ígérem egyszer összehozzuk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése